Számtalan alkalommal tettünk fel eddig kérdéseket. Kérdéseket, melyek sürgető, megnyugtató és elégséges válaszokért kiáltanak. Mi most ezeket a válaszokat egyelőre még külföldön keressük, megpróbáljuk majd azonban bemutatni azt is, hogy miként is lenne értelmük Magyarországon.
Sorozatunk első részében egy német példát fogunk bemutatni, az úgynevezett Parliament Watch (Parlamentfigyelő) mozgalmat. 2004-ben Gregor Hackmack felismerte, hogy a német állampolgárok, elsősorban pedig a fiatal német szavazók körében egyre nagyobb méreteket ölt a politikai apátia. Véleménye szerint ennek oka az volt, hogy a német választási rendszer megváltozása után a legtöbb állampolgárnak fogalma sem volt arról, hogy a rendszer hogyan is működik, hova, hogyan és miért kerül a szavazata: megjelent tehát egy nagymértékű információigény, mely kielégítésre várt. Mivel pedig ez, a kezdeti időkben nem történt meg, erős, a politikától való elidegenedés következett be az állampolgárok részéről.
Felismerve tehát a problémát, Gregor nem habozott, hanem társával, Boris Helkével létrehozták a Parliament Watch nevű online felületet, mellyel elsőszámú céljuk az átláthatóság és transzparencia növelése volt. A fentebb említet két fogalom napjaink igen kedvelt kifejezései, ha politikáról vagy közszféráról beszélünk, hajlamosak vagyunk nem komolyan venni őket, jelen helyzetben azonban érdemes. Mert miről is van szó? Egy független szervezet (jelen esetben a Gregor és Boris által alapított) vizsgálja nagyítóval a politikai életet, túr elő adatokat, dörgöl a német politikusok orra alá két-hároméves ígéreteket. Részben számonkérés mindez igen, de valójában fontosabb az, hogy a politikusok az oldalnak hála, talán nehezebben puffogtathatják az általuk oly nagyra tartott hatalmas ígéreteiket, hiszen már létezik egy szervezet, ahol minden egyes jelölt saját profillal rendelkezik. Ezekben a profilokban pedig visszakereshető a szavazati jegyzék, hogy mikor és milyen bizottságoknak volt tagja az adott politikus, illetve hogy milyen extra bevételekkel rendelkezik. Mindemellett az oldal nem csak adatok lelőhelye. Kérdezhetünk, kérdéseinkre pedig válaszokat is kaphatunk. Válaszok, melyek megnyugtatóak és elégségesek, illetve akár további cselekvések alapját is képezhetik.
Mindez persze szép és jó, de működhetne vajon Magyarországon is? Persze, miért is ne, de szükséges lenne bizonyos változásokra. A mozgalom egyik dokumentumában ugyanis arról írnak, hogy ha szeretnénk hasonló oldalt indítani, akkor először is kell egy, a politikától független, határozott elképzelésekkel rendelkező (nagy)vállalkozó, aki képes az oldalt hosszú távon fenntartani. Azt hiszem, ezeket a kijelentéseket túlságosan nem kell magyaráznunk, hiszen jelenleg talán az egész ott bukna el, hogy politikamentes (nagy)vállalkozó. Lehet, hogy ez csak szkepticizmus, rosszindulat, de jelenleg, lássuk be, a magyar politikai és gazdasági elit igencsak össze van fonódva egy ilyen próbálkozáshoz.
Nem is olyan rég ugyanakkor attól volt hangos a média, hogy Magyarország mekkora Startup nagyhatalom. Vagyis tele vagyunk olyan eltökélt, fiatal vállalkozókkal, akik ahelyett, hogy itt hagynának mindent a fenébe, megpróbálnak itt megélni, itt nagyot alkotni. Miért is ne lehetnének ők a magyar Parlamentfigyelő tőkéjének biztosítója?
Ha pedig elvetjük a teljes gazdasági vonalat, még mindig van egy lehetőség: a nonprofit szféra. Ehhez azonban itt sem ártana némi változást eszközölni. Ma ugyanis elenyésző azon nonprofitok száma (tisztelet természetesen a kivételnek), akik nem állami forrásokból (áttételesen, vagy közvetlenül) tartják fönn magukat. Fel kéne ébredni egy picit, hogy attól, hogy valami nonprofit, még ugyanolyan piaci versenyben vesz részt, mint forprofit társai. Tekintve, hogy napjainkban több mint 60.000 magyar nonprofit szervezet létezik, nem dughatják homokba a fejüket a magyar alapítványok vezetői, mondván, hogy majd kiírnak valami pályázatot, meg jön az egyszázalék. Ha pedig piaci keretek között gondolkodunk, akkor eljutunk igen hamar oda, hogy az állami bevételek mellett léteznek alternatív megoldások is, ebben pedig a külföldi szervezetektől igen sok mindent lehet tanulni. És itt kész is a megoldás. Köldökzsinór elvágva, piros telefonok a kukában, működhet a parlamentfigyelő úgy, ahogy kell.
Hogy lesz-e magyar Parlamentfigyelő, nem tudom. Lehetőség mindenesetre lenne rá, csak kérdés, hogy tartunk-e már ott gondolatiságban, mint német (ja és persze osztrák, ír, luxemburgi és tunéziai!) polgártársaink.
