Mitől válik népszerűvé egy poltikai párt? Mi teszi egyes pártokat kedveltebbé másoknál? Miben rejlik a magas szavazatok aránya? A válasz sokrétű és hosszabb magyarázatot követel.

A világ demokratikus országaiban ugyanazokat a marketingtechnikákat alkalmazzák a politikai vezetők imázsának megtervezésére és megformálására, mint amelyeket vállalatok alkalmaznak termékeik értékesítéséhez. Sokmilliós reklámkampányok bevetésével a politikusok kifinomult eszközökkel dolgozzák meg a közvéleményt, hogy elnyerjék és megtartsák a hivatalukat. A politikai rendszert ma a marketing uralja, és a hangsúly a lényeg helyett az imázson (a látszaton), az érdemi kérdések helyett a személyiségen, az értelmes párbeszéd helyett a 30 másodperces üzeneteken van. Az imázs, a vizuális felépítés sokféle csatornán megjelenthet: szórólapon, plakátokon, televíziós és internetes kampányokban. A különböző platformok különböző választóközönség megszólítását szolgálják. A vizuális élmény bár hatásos, önmagában nem elég.

Az összkép az imázs és az üzenet összeforrásában lesz teljes. Ez pedig csak úgy működhet, ha az üzenet lényegre törő, megjegyezhető és hiteles. Hiszen végül az nyeri a választásokat, aki olyan mondanivalóval jelenik meg, amely leginkább megfelel az emberek várakozásainak, valamint aki képes is ezeket az üzeneteket sikeresen eljuttatni a választókhoz. A politikus nézeteket, eszméket, ígéreteket ad el termékként, melyekről úgy gondolja, hogy a „fogyasztók” igényt tartanak erre. Sok esetben az a dolga a marketingnek, hogy az emberek tényleg elhiggyék: nekik szükségük van erre a „termékre”. Ebből a folyamatból érzékelhető, hogy a tájékoztatás folyamata, a kommunikáció, a meggyőzés, a választók elérése mind-mind olyan elem, amely ma már indokolja a politika és a marketing összekapcsolódását.

Felmerül a kérdés azonban, hogy ha a politikai pártok jól felépített marketinggel rendelkeznek, akkor egyesek miért érnek el kisebb hatékonyságot, mint mások? Ennek több oka lehet. Egyrészt lehet szó arról, hogy gyengébb (alacsonyabb költségvetésű, kevésbé innovatív, kreatív mint másoké) a kampány, másrészt, hogy a közönség számára nem befogadható, nem hiteles, nem értékteremtő üzenetet közvetítenek, ennélfogva az eladhatóság és a szimpátia nagymértékben csökken.

A fiatalok körében megfigyelhető politikai apátia kapcsán felvetődik, hogy mennyire szólítják meg őket a politikai pártok, ha megszólítják egyáltalán. Úgy gondoljuk, nem igazán. Nincsenek kifejezetten rájuk kihegyezett politikai kampányok, annak ellenére, hogy elég jelentős választóréteget képvisel a 18-30 éves korosztály. Nincsenek, vagy nagyon kevés az olyan ígéret, ami kifejezetten az ő igényeikre, elvárásaikra lenne kihegyezve. Magyarázható lenne tehát ezzel a magas politikai apátia a körükben? Erre a kérdésre a politikai pártok joggal válaszolhatnának úgy, hogy mivel tudják, hogy úgymond „nem számolhatnak velük”, mert nagyon kis részük megy el szavazni, így nem is fordítanak különösebb jelentőséget erre a rétegre. Végülis valamit, valamiért. Talán ha a fiatalok nagyobb arányban mennének el szavazni, a figyelem is jobban rájuk irányulna a politika részéről. Szerintem érdemes tenni egy próbát! Menjünk el szavazni!

Számtalan alkalommal tettünk fel eddig kérdéseket. Kérdéseket, melyek sürgető, megnyugtató és elégséges válaszokért kiáltanak. Mi most ezeket a válaszokat egyelőre még külföldön keressük, megpróbáljuk majd azonban bemutatni azt is, hogy miként is lenne értelmük Magyarországon.

Sorozatunk első részében egy német példát fogunk bemutatni, az úgynevezett Parliament Watch (Parlamentfigyelő) mozgalmat. 2004-ben Gregor Hackmack felismerte, hogy a német állampolgárok, elsősorban pedig a fiatal német szavazók körében egyre nagyobb méreteket ölt a politikai apátia. Véleménye szerint ennek oka az volt, hogy a német választási rendszer megváltozása után a legtöbb állampolgárnak fogalma sem volt arról, hogy a rendszer hogyan is működik, hova, hogyan és miért kerül a szavazata: megjelent tehát egy nagymértékű információigény, mely kielégítésre várt. Mivel pedig ez, a kezdeti időkben nem történt meg, erős, a politikától való elidegenedés következett be az állampolgárok részéről.

Felismerve tehát a problémát, Gregor nem habozott, hanem társával, Boris Helkével létrehozták a Parliament Watch nevű online felületet, mellyel elsőszámú céljuk az átláthatóság és transzparencia növelése volt. A fentebb említet két fogalom napjaink igen kedvelt kifejezései, ha politikáról vagy közszféráról beszélünk, hajlamosak vagyunk nem komolyan venni őket, jelen helyzetben azonban érdemes. Mert miről is van szó? Egy független szervezet (jelen esetben a Gregor és Boris által alapított) vizsgálja nagyítóval a politikai életet, túr elő adatokat, dörgöl a német politikusok orra alá két-hároméves ígéreteket. Részben számonkérés mindez igen, de valójában fontosabb az, hogy a politikusok az oldalnak hála, talán nehezebben puffogtathatják az általuk oly nagyra tartott hatalmas ígéreteiket, hiszen már létezik egy szervezet, ahol minden egyes jelölt saját profillal rendelkezik. Ezekben a profilokban pedig visszakereshető a szavazati jegyzék, hogy mikor és milyen bizottságoknak volt tagja az adott politikus, illetve hogy milyen extra bevételekkel rendelkezik. Mindemellett az oldal nem csak adatok lelőhelye. Kérdezhetünk, kérdéseinkre pedig válaszokat is kaphatunk. Válaszok, melyek megnyugtatóak és elégségesek, illetve akár további cselekvések alapját is képezhetik.

Mindez persze szép és jó, de működhetne vajon Magyarországon is? Persze, miért is ne, de szükséges lenne bizonyos változásokra. A mozgalom egyik dokumentumában ugyanis arról írnak, hogy ha szeretnénk hasonló oldalt indítani, akkor először is kell egy, a politikától független, határozott elképzelésekkel rendelkező (nagy)vállalkozó, aki képes az oldalt hosszú távon fenntartani. Azt hiszem, ezeket a kijelentéseket túlságosan nem kell magyaráznunk, hiszen jelenleg talán az egész ott bukna el, hogy politikamentes (nagy)vállalkozó. Lehet, hogy ez csak szkepticizmus, rosszindulat, de jelenleg, lássuk be, a magyar politikai és gazdasági elit igencsak össze van fonódva egy ilyen próbálkozáshoz.

Nem is olyan rég ugyanakkor attól volt hangos a média, hogy Magyarország mekkora Startup nagyhatalom. Vagyis tele vagyunk olyan eltökélt, fiatal vállalkozókkal, akik ahelyett, hogy itt hagynának mindent a fenébe, megpróbálnak itt megélni, itt nagyot alkotni. Miért is ne lehetnének ők a magyar Parlamentfigyelő tőkéjének biztosítója?

Ha pedig elvetjük a teljes gazdasági vonalat, még mindig van egy lehetőség: a nonprofit szféra. Ehhez azonban itt sem ártana némi változást eszközölni. Ma ugyanis elenyésző azon nonprofitok száma (tisztelet természetesen a kivételnek), akik nem állami forrásokból (áttételesen, vagy közvetlenül) tartják fönn magukat. Fel kéne ébredni egy picit, hogy attól, hogy valami nonprofit, még ugyanolyan piaci versenyben vesz részt, mint forprofit társai.  Tekintve, hogy napjainkban több mint 60.000 magyar nonprofit szervezet létezik, nem dughatják homokba a fejüket a magyar alapítványok vezetői, mondván, hogy majd kiírnak valami pályázatot, meg jön az egyszázalék. Ha pedig piaci keretek között gondolkodunk, akkor eljutunk igen hamar oda, hogy az állami bevételek mellett léteznek alternatív megoldások is, ebben pedig a külföldi szervezetektől igen sok mindent lehet tanulni.  És itt kész is a megoldás. Köldökzsinór elvágva, piros telefonok a kukában, működhet a parlamentfigyelő úgy, ahogy kell.

Hogy lesz-e magyar Parlamentfigyelő, nem tudom. Lehetőség mindenesetre lenne rá, csak kérdés, hogy tartunk-e már ott gondolatiságban, mint német (ja és persze osztrák, ír, luxemburgi és tunéziai!) polgártársaink. 

Ahhoz, hogy a politikai apátia ellen hathatósan tenni lehessen, nem árt kicsit mélyebben is megvizsgálni az okokat. Az okokat, melyek bár a háttérbe húzódva nem kifejezetten tűnnek érdekesnek, megválaszolásukkal, megoldásukkal talán közelebb hozhatjuk fiataljainkat a politikához.

Clarissa White, Sara Bruce és Jane Ritchie 2000-ben írtak egy tanulmányt, mely a fiatalok politikájával foglalkozik. A közel hetven oldalas munka nagy része számunkra nem igazán érdekes, az eleje ugyanakkor kincseket tartogat. Kincseket a motivációról, jobban mondva annak hiányáról. Lássuk hát!

A tanulmány egyik legfontosabb kijelentése, hogy  a 2000-es évek előtt némivel egy új politikai generáció volt születőben. Ennek a generációnak legfőbb tulajdonságai közé tartozott a politika erőteljes elutasítása, erre pedig jó pár indoka volt:

Először is , hogy a politikának szerintük nem volt igazán relevanciája a saját életükre nézve. Másodszor, hogy a politika túlságosan bonyolult, nehezen érthető, mindemellett a politikusokban többnyire egyáltalán nem bíztak meg. De természetesen ott volt még az is, hogy a fiatalok, saját meglátásuk szerint nem fontosak a politikusok számára, azok nem kíváncsiak az ő véleményükre.

A tanulmány egyébként arra is rámutat, hogy mindemellett a 14 és 16 év közötti fiatalok szívesen és nagy kedvvel vettek részt önkéntes munkákban, kampányjellegű feladatokban, de mindez számukra nem volt politika. És talán itt a lényeg.

Hiszen mit is tanulhatunk ebből: a fiatalok számára a jelenlegi politikai gondolkodás nem elégséges. Túl nehézkes, bürokratikus, bonyolult és nélkülöz nagyon sok mindent, ami számukra fontos, ami őket jelképezi, kifejezi, magyarázza és élteti. Nem arra kéne helyezni a hangsúlyt, hogy fiataljainkat torzítsuk a rendszerhez, hanem (a rendszer méltó és fontos hagyományainak és értékeinek megtartása mellett természetesen) a rendszert kellene olyanná formálni, hogy abban fiataljaink is kellemesen, szívvel-lélekkel és kedvvel vehessenek részt.

És, hogy ezt hogyan lehetne megtenni? Néhány elkövetkező alkalommal ezt fogjuk majd boncolgatni nemzetközi példák segítségével.

A Kutatópont által 2012-ben végzett, nagymintás ifjúságkutatás politikai részlege egészen érdekes. Érdekes, hiszen a válaszokból egy jókisfiú képe rajzolódik ki. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha nekem kell piackutatási kérdésekre válaszolnom, valahogy mindig szépítek a válaszaimon. No, persze 8000 ember már csak nem tud egyszerre hazudni nem?

Ha elfogadjuk a nemleges választ, nemzetünk jövőképe maga a gyönyör. Hiszen fiataljaink 78%-a tartja fontosnak a „jó állampolgár” szerepével kapcsolatosan az adók, járulékok megfizetését, 67%-uk pedig a törvények és szabályok kivétel nélküli betartását is szükségesnek tartja. Kiemelendő még az is, hogy a megkérdezettek 54%-a szerint fontos, hogy önálló, független véleménnyel rendelkezzünk, mindennek érvényre juttatását, az aktív politikai részvételt ugyanakkor mindössze 46% tartja lényegesnek, szemben 47%-kal, aki szerint mindez egyáltalán nem fontos.

Egész jó, nem? Mert mi is rajzolódik ki mindebből? Elmondom az én olvasatomat, aztán majd meglátjuk, mit szóltok hozzá:

Adott egy egészen intelligens, nyugatiasan szocializálódott, a rendszerváltás mocskától nagyrészt mentes, fiatal réteg. Tettrekészek, szabálykövetőek, viszonylag távol állnak a radikalizmustól (az ifjúságkutatás rávilágít, hogy a megkérdezett fiatalok mindössze 14%-a vallja magát radikálisnak, szemben 31%-kal, aki mérsékeltnek titulálta magát), ráadásul még reflektív önképük is van arról, milyen is a jó állampolgár, milyennek kell lenniük maguknak is. És itt kezdődnek a problémák. Mert bár a jó állampolgár gondolkodik, figyel és tanul, véleményét már nem juttatja érvényre. Fiataljaink fele úgy érzi, hogy nincs szükség a szavukra, véleményükre. Felmerül hát a kérdés: mégis miért van ez?

A politikai apátiának számtalan oka lehet: elkeseredettség, csalódások sorozata, a politikai nevelés, kultúra hiánya, csökevényessége, vagy egyszerűen csak érdektelenség. Ahogy arra Körösényi András is rámutat, az Európai Uniós átlaghoz képest 10-20%-kal magasabb a politikai apátia Magyarországon. Ismét csak a kérdés: miért?

Csak egy ötlet: már az egyetemen is azt látjuk, hogy a HÖK-ösök korruptak. Egyetemi balhé itt, egy kis kivételezés ott, és a többségnek máris hányingere van. Persze a legtöbb story csak legenda, a diákképviselet emberei rendesek, ahogy erre 2009-ben is felhívták a széles publikum figyelmét, a lényeg azonban beépül: ha politikus vagy, jó ember nem lehetsz. És itt a lényeg.

Hiszen az ifjúságkutatásból kiderül, hogy közel 80% azoknak az aránya, akik igenis jó emberek akarnak lenni. Befizetni mindent oda, ahova kell, követni a szabályokat, fejlődni, tanulni, de ebbe sajnos nem fér bele a politika, ugyanis jelenleg nincs tiszta politikáról elképzelés. Jelenleg úgy érzik fiataljaink, hogy ez nem létezik. Nem lehetséges.

A végső kérdés pedig: vajon meg tudjuk őket cáfolni? 

Közöny. Közömbösség. Részvétlenség. Érdeklődés hiánya. Érdektelen állapot. Ezek mind az apátia szinonimái. Sokféleképpen leírható, de a lényeg ugyanaz: valami teljesen hidegen hagy. Megjelenési formái sokfélék és kimeríthetetlenek: látod az idős nénit, ahogy nehézkesen húzza fel a batyuját a buszra, de csak nézed; látod, hogy valaki leejt valamit a villamoson, de nem szólsz, várod, hogy észrevegye.

Tényleg ennyire mindegy lenne? Mi történt az emberekkel? Kiveszett az empátia és szimpátia? Ha a fenti eseteket nézem, és tényleg nem teszel semmit, azt mondom: simán érzéketlen vagy bunkó vagy. Végülis nem rólad van szó. Nem a te életed. Az a másik meg majd csak megoldja valahogy. Na de mi a helyzet a politikai apátiával? Most hallgatsz, igaz? Hiszen ez a döntés rólad, a TE jövődről is szól. Miért vagy hát közönyös iránta? Nem akarsz saját sorsod kovácsa lenni?

Valamit tudnod kell: a nem szavazás NEM tiltakozás az ellen, hogy nem értesz egyet a politikai pártokkal. A nem szavazással beállsz az arctalan tömegek sorába, akik nem nyilvánítanak véleményt. Ott leszel azok képzeletbeli listáján, akik nem elég felelősségteljesek ahhoz, hogy meghozzanak egy szavazói döntést. Azt mondod, nincs jó választás? Hogy mindegyik párt csak a véredet szívja? Lehet. De nem biztos. Szánj rá időt, hogy alaposan megismerd politikájukat, céljaikat, törekvéseiket és az is lehet, hogy kellemesen fogsz csalódni. Ha már túl vagy ezen is, és még mindig azon a véleményen vagy, hogy nem szavazol, akkor válaszd a kisebbik rosszat. Ugye nem akarod a választás után azzal a nyavalygással untatni a környezeted, hogy: „Remek, pont a legrosszabbat választották meg!” Volt választásod, ott volt a lehetőség, hogy bedobd a borítékot az úrnába, de nem éltél vele. Ha egyik párttal sem szimpatizálsz igazán, akkor ezen az úton is elindulhatsz: kit nem szeretnél semmiképp kormányon látni. És miután erre válaszoltál, a meglévőkből már kiválaszthatod a számodra legszimpatikusabbat. Ha szavaztál, és mégsem az lett az eredmény, amit szerettél volna, ne csüggedj: legalább megpróbáltad.

Fontos, hogy megértsd: egyetlen szavazat is számít. Tapasztalatból tudom, hogy egy csepp is növeli a tengert. Tudom, hogy milyen egy felvételin vagy vizsgán egy ponttal elcsúszni. És nem tudom akkor azt mondani, hogy „ugyan, az csak egy pont”, mikor pont arra az egyre lett volna szükségem.

Kérdem én: nem ér meg annyit leadni egy szavazatot, hogy elmondhasd utána, hogy döntést hoztál valamiben? Ha csak egy hajszálnyit is, de szavazatoddal befolyásoltál egy nagyobb volumenű történést? A válaszom: de. Legyél aktív részese a döntésnek!

Mert döntés mindig születni fog. Csak nem mindegy, hogy VELED vagy NÉLKÜLED.

Hányszor hallhattuk ezt szüleinktől.... Majd, ha jól mennek a dolgaink fiam, majd akkor megpihenünk. Majd akkor lazítunk. Addig viszont tanulj, dolgozz, figyelj, készülj! Különben nem lesz belőled semmi. Hogy én mennyire utáltam ezeket a mondatokat...

Mégis, ha belegondolsz: mi az, ami elsőre, gyakorlás nélkül működik? Szerencséd persze lehet, de mégis, jó legalább egyszer foglalkozni valamivel, mielőtt élesben kell megcsinálnod. Nyilván, az idő múlásával a gyakorlásra fordított idő rövidül, megszűnni azonban sosem fog.

Van azonban Magyarországon egy dolog (talán több is, de én most ezt emelném ki), amivel a többség, és főleg talán a fiatalok, egyáltalán nem szeretnek foglalkozni. Nem tanulják, nem gyakorolják, ha lehet, elmenekülnek előle. Politika. Gyűlölt, félt, lenézett szó, szinte zombivírus, mely csak az agyadra pályázik.

Szüleink sírva könyörögnek: jaj, csak politikus ne legyél fiam! Oktatásunk nem készít fel, közvéleményünk nem támogat. És még csodálkoznak, hogy a magyar fiatal apátiába süllyed. Hiszen ha folyton falakba ütközik, folyton a kezére csapnak, sosem ért semmit, nincs sikerélménye, akkor mit tegyen mást? Még az állatok is képesek a tanult tehetetlenség viselkedésformájának megtanulására. Akkor fiataljaink miért is ne választanák ezt az utat?

Inkább foglalkoznak mással. A politikát pedig meghagyják a „felnőttek” számára. Hiszen a politika milyen? Izzadságszagú, öreges, agitáló és demagóg. Ahelyett, hogy fiatalos, kezdeményező, élettel teli és szórakoztató lenne. No persze ott a kérdés: lehet egyáltalán ilyen?

Angliában számítógépes játékot fejlesztettek, hogy a fiatalokat saját koruk csatornáin keresztül szólíthassák meg a témával kapcsolatban. Amerikában a fiatalok jobban tisztában vannak saját jogaikkal, mint az egyéb, kötelező tananyagok bármelyikével. Mi vajon mit fogunk tenni, hogy fiataljainkat kiemeljük a politikai szürkezónából? Hogyan fogjuk megkedveltetni, vágyott foglalkozássá tenni a közéletről, a politikáról való gondolkodást és az ahhoz kapcsolódó cselekvést?

Mert hát mi az alternatíva? Felnő egy nemzedék, akit nem érdekel a köz. Nem érdekel a másé, nincs tisztában sem jogaival, sem kötelességeivel, de ugyanígy lehetőségeivel és a rendszer nyújtotta keretekből fakadó előnyökkel sem. Nyilván mindig lesz egy réteg, aki vezet, aki kiáll, aki beszél és meggyőz, de mi lesz a tömeggel? Hová tart a nemzet, ha életét érintő, alapvető kérdésekben sem tájékozódik, nem ért, nem érez és nem érdekelt? Milyen lesz így a holnap?

A jövő nyitott. Az út kettős. Döntsünk hát! 

Néma gyereknek anyja se érti a szavát - szól a népi bölcsesség. A magyar fiatalok mégis inkább hallgatnak. Nem arról, hogy az iPhone vagy az Android telefonok a jobbak, vagy, hogy azonos autókkal indulva melyik a legjobb Forma-1es pilóta. Nyugodtan vitatkoznak arról is, mit tartanak a legjobb zenekarnak, filmnek vagy sorozatnak. Az se különösebb, ha éppen arról beszélnek, melyik futballcsapat érdemelné meg a Bajnokok Ligája győzelmet. Millió és egy témáról dumcsiznak, trécselnek, diskurálnak... kivéve a politikát.

A politika ugyanis nem trendi, hiszen nincs is igazi beleszólásunk, meg hát undorító úgy, ahogy van, megosztó, és különben is csak csúnya, gonosz, önző képviselők acsarkodnak a hatalomért.

Mit tesz hát az ifjúság? Csendben marad. Hallgat. Nem vesz részt. Kimarad. Egy nemrég megjelent átfogó kutatás szerint a fiatalok majdnem egyharmada szerint mindegy, hogy milyen rendszerben élnek és nagyjából ugyanennyi azok száma, akik nem tartják fontosnak a választásokon való részvételt. Ráadásul egyre kevésbé bíznak meg a demokratikus intézményekben, egyre érdektelenebbek a politikával szemben.

Mi szeretnénk ez ellen tenni. Szerintünk a politikai részvétel nem csupán állampolgári kötelesség, hanem egyéni felelősség és érdek is. Szeretnénk, ha 2014-ben minél magasabb lenne az igényes és tájékozott választópolgárok aránya a szavazóhelyiségekben. Hisszük, hogy a politikai élet radikalizálódását nem elfordulással, hanem aktívabb részvétellel lehet megállítani és visszafordítani.

Mozgalmunkkal ezért minél több fiatalt szeretnénk meggyőzni arról, hogy fogadja el élete részeként a politikát, éljen harmóniában vele. Mert nem csak jövőjét biztosítja ezzel, hanem Poldogságát is.